Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Paletta
 
CONNECT
 
MIT GONDOLSZ?
Lezárt szavazások
 
frags
Indulás: 2006-02-26
 

 

Az integrált cigány oktatásról..

„Oktatás, foglalkoztatás, lakhatás.” Ez az új „Szentháromság” a cigányság azon lumpen rétegeinek felemelkedésére, amely réteg miatt például a Kuruc.info által is többször linkelt LIFE-féle weboldal / (közpénzlenyúló) szervezet egyáltalán létezik.

Akkor nézzük először is az oktatás témakört. Abban minden kutató egyetért, hogy a teljes mértékben lumpenializálódott, családi pótlékra és segélyekre alapozott életvitelű cigány családokból kikerülő gyermekek iszonyú hendikeppel indulnak az oktatásban. Ezt egyébként a nem szakértők sem vonják kétségbe.

A kezdet: alapfeltétel, hogy a szülő egyáltalán elvigye nap mint nap a gyereket az óvodába. Hagyjuk az iskolát, az még a távoli jövő! Tehát megérkezik a cigánygyerek az oviba, amely integrált módon működik.

Ez a gyerek olyan fokon ingerszegény környezetből jön, hogy nem tud kommunikálni. Nemhogy magyarul nem tud, máshogy sem nagyon. Jobbik esetben koszos és büdös, rosszabbik esetben élősködőkkel is fertőzött, magyarán bolhás és tetves. Ez a gyerek természetesen nem tud „viselkedni”, otthon egyszerűen azt látja, hogy ha kell valami azt elveszik, az erő a domináns, minden emberi viszonylatban. Otthon azt látja, hogy a szexuális élet nagyon sokszor teljesen nyíltan történik, a nő teljes mértékben alárendelt szerepű a fegyelem még a vicc szintjén sem követelmény.

Átlagos, hétköznapi családokból származó gyerekekkel az óvónők kiválói is vért pisilnek, amire a kiscsoportos év végére ki tudják alakítani a kívánatos csoport működést, magyarul, mire beszokatják a gyerekeket a közösségbe. Ha ez csak 2-3, a fentebb vázolt módon „szocializált” gyerekkel súlyosbítva van, egészen érdekes eredmények születnek. Hiszen az egyetlen célravezető módszer, ha ezekre a gyerekekre eleve külön dajka van. Megfüröszti, féregteleníti, átöltözteti, megreggelizteti mindegyiket. Utána külön óvónő van, aki elsősorban megtanítja beszélni, megtanítja arra, hogy nem az erőszak a társadalmilag elfogadott eszköz a vágyaink kielégítésére, megtanítja arra, hogy nem tapizzuk a kislányokat se meg az óvónénit se, nem eszünk bele más tányérjába, hogyan használjuk a wc-t, hogy először csak elfogadja, később igényelje önmagától is a tisztaságot és a rendet, meg ilyen, a nagy többség számára természetesnek mondható tudományokra. De ez már nem integrált, mert olyan mértékű külön foglalkozást igényel, ami leválasztja a többiekről őket, ráadásul hosszú időre. Ha ez az átvezető szakasz nincs, vagy nem éri el a kívánt eredményt, akkor a következőek történnek, hála az integrált oktatásnak:

Az átlagos gyerek szembesül azzal, hogy a cigánygyerek ragad a kosztól, ha nincs szerencséje még tetűt is kap tőle. Szembesül azzal, hogy a higiénia hiánya fertőző betegségek forrása, szembesül azzal, hogy ugyan nem érti, hogy mit akar tőle, de akkora maflást kap mint a Mount Everest, és elveszik tőle a kis traktort, szembesül azzal, hogy lerángatják a bugyiját és tapizzák és meg akarják ujjazni, szembesül azzal, amiről otthon a szülei folyamatosan azt mondják, hogy nem szabad, nem helyes.

Köszönhetően a gyereket sose látott, „íróasztal-pedagógusok”, a „jajj de gyönyörű az én lelkem” formátumú szellemi maszturbátorok illuzórikus elképzeléseinek. Ugyanis a gyerekben menthetetlenül kialakul egy tapasztalat, ami ha nem egyezik a tanított verzióval, ugyanaz a hatása, mint a szocializmusban oktatott rengeteg hazugságnak: közröhely tárgyává válik. Igazán azok isszák meg a levét egyébként, akik elhiszik! Ők – bármiféle olyan esemény kapcsán, ami a tanultakat nem támasztja alá, elveszítik maguk alól a talajt. Ha ez folyamatként és sűrűn fordul elő, olyan tudathasadásos állapot lesz belőle, hogy ihaj, és a Jóistennek nem lesz képes a delikvens megfogalmazni, hogy az általa tanult dolgok közül mi a helytálló és mi a blőd. Vagy ismét hazugságokba kényszerül, ami megint csak nem igazán jó.

És még mindig annál az alapnál tartunk, hogy a szülő nap mint nap elviszi az oviba. Nem vizsgáltuk annak a dilemmának a hatását, hogy naponta haza is viszi, hogy hétvége, hogy ünnepnap, hogy, hogy, hogy. Nem vizsgáltuk, hogy a szerencsétlen cigánygyereket otthon mennyire verik bucira, ha fürdővizet kér? Mi történik, ha panaszkodna a tetűre, mi történne, ha azt mondaná az apjának/bátyjának, hogy legalább vonuljon már félre, ha szexelni akar?

És arról már ne is beszéljünk, hogy eddig csak és kizárólag a cigány gyermekek szempontjából, annak alárendelve mindent és mindenkit vizsgáltuk a kérdést. Nagyon nagy merészség, ha megkockáztatom, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan hozzáállás?

Senki nem hajlandó beáldozni a gyereke életét, jövőjét rózsaszín, ködös, marihuánás álmodozóknak.

És még csak most értünk el a „Szentháromság” első fogalmának a kapujába. Mert ezek után jöhet csak az iskola.

Az iskola

Oktatni kellene. Azokat a gyerekeket, akiknek zöme maximum egy évet volt beíratva az óvodába, a kötelező iskola előkészítő évet! Járni ugyan nem járt csak nagyon ritkán, hiszen az előzőekben vázoltak miatt sok sikerélmény nem érhette a gyereket, a szülőt tehát nagyon nem molesztálhatta azzal, hogy „de én integrálódni akarok!!” A szülő a már szintén vázoltak miatt nem is nagyon akarja, hogy az ő gyerekét „integrálják”. A szülő egyetlen dolgot akar: családi pótlékot és segélyt. Számtalanszor le lett írva itt is: Aki akart, aki akar, az előtt nyitva az út.

Általános iskolába léptünk, meg kellene tanulni írni, olvasni, számolni. Na jó, jó, de nem beszélünk magyarul! Sőt, a már leírtak alapján alig-alig beszélünk! Pedagógus bármennyire igyekszik, bármekkora plusz munkára hajlandó, képtelen áthidalni a vágyak és a lehetőségek között tátongó szakadékot. Vagy az átlagos családból származó gyerek is tök buta marad, vagy a cigánygyerek nem jut el az A betűig. Ismét az integrált oktatás kötelezettségének köszönhetően egy 10%-os cigány részarányú osztálynak gyakorlatilag a 90 %-a hátrányban lévőnek tekinthető! Csak az otthonról a legkomolyabb nevelést magukkal hozó és legbiztosabb tudású háttérrel felvértezett gyerekek azok, akik nem lettek ezzel örök életükre tönkre téve! Hiszen minden pedagógiai képzést nyújtó felsőfokún tanítják, hogy ha a gyereket nem tudod lekötni, fegyelmezetlenné válik. Hatványozottan érvényes abban az esetben, ha soha nem is volt fegyelmezett, és az óra 1. percében „elvesztette a fonalat.” Hatványozottan érvényes ez akkor, ha egy erőszakos viselkedésmintákon felnövő gyerekkel szemben a pedagógusnak nincs fegyelmező eszköze. Azt is tanítják, hogy a gyerek kíméletlen kritikus. Ha az a gyerek, aki egyébként hajlamos lenne szót fogadni, azt látja, hogy a tanító nem tud mit kezdeni a renitens cigánygyerekkel - ha újra és újra rászól, hogy viselkedjen még választ is kap olyan formában, hogy „kapd be a faszom büdös kurva!” -, vajon mennyire indukálja a gyerekben azt, hogy neki mégiscsak oda kellene figyelni, mégiscsak teljesíteni kellene, mégse kéne az órán mást csinálni, meg egyebek? Az a teljes mértékben idiotisztikus ötlet (a jelenlegi gyakorlat) meg, hogy 4. osztályig nem lehet buktatni, tehát osztályismétlésre kötelezni, az meg a csúcs, ugyanis a legteljesebb mértékben megakadályozza, hogy a cigánygyerek legalább írni, olvasni megtanuljon! Tehát úgy kötelezem iskolába járásra, hogy megakadályozom azt, hogy az alapot, az írni-olvasni-számolni tudást megtanulja. Ugyanis 4., 5., 6. osztály, és azután, már teljesen másról szól az iskola. Erről az első 4 osztály szólna, amiből értelmetlen továbblépni, ha nincs meg az alap. Ha biztos olvasás tudás birtokába kerül egy ember, már van esélye valamire. Addig semmire. Akkor sem, ha ez nem tetszik. És a sokak által csak „széplelkeknek” nevezett bagázs az, akik ezt a lehetőséget valójában elveszik a cigánygyerektől!! Belekényszerítik egy olyan helyzetbe, amiből nem tud jól kijönni. Belekényszerítik egy csomó olyan konfliktusba, amelynek a valódi okáról nincs fogalma! A gyerek iszonyatosan kritikus. Ha büdös vagy, megmondja. Ha tetves vagy, megmondja. Ha utál, megmondja. És ennek köze nincs a rasszizmushoz! Csak arra nevelem, hogy mondjon igazat. Ha terrorizálod, előbb-utóbb kibukik. Tehát az egész „integrált oktatás” egy humbug, egy minden, tapasztalatból eredő tudásnak ellentmondó agyrém, és mindenkinek, akire rá van kényszerítve, csak árt.

idő
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
naptár
2024. Június
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG